Nem is tudom, hogy hol kezdjem! Azt gondoltam, hogy ha hagyok pár napot ülepedni a kirándulás után, akkor könnyebb lesz beszámolót írnom a szerdai napról a Wesley János Óvoda gyerkőceivel. Tévedtem! Nem szeretném, hogy ez a blog a negatív dolgokról és történetekről szóljon, ezért amennyire lehet kihagyom a beszámolómból. Nagyon szívesen mesélek személyesen mindenkinek, aki kíváncsi rá, de ennek a gyűjtésnek és a kirándulásnak is az volt a célja, hogy boldog pillanatokat szerezhessünk, így hű maradok ehhez.
Szerda reggel egy fantasztikus és hatalmas szeretettel teli csapatba csöppentem. Nagyon kedvesen, barátsággal fogadott mindenki, rögtön körbevezettek. Mindenki sürgött-forgott. Fogadták a gyerekeket, megreggeliztették őket, kis táskákba (amit előző nap túrtak a gyerekeknek) mindenkinek készítettek kis batyukat, gyorsan mosdóba zavartak még mindenkit indulás előtt. Akinek szükséges volt, kerestek kabátot, majd szépen párba állítva a gyerekeket elindultak a buszhoz, ami már kint várta őket az óvoda előtt. Minden gyerkőc nagyon izgatott volt és várta már az indulást, kivéve egy kislányt! Ő csak sírt és az anyukáját szerette volna. Szerencsére Móni óvónéninek sikerült megnyugtatnia és megígérte, hogy vele lesz egész nap. Így aztán pici késéssel, de elindultunk a Mikuláshoz.
A busz gyerekzsibajjal volt teli, de minimum ezt vártam. 🙂 Egyetlen dolog tudott kicsi rendszert vinni a zajba, az pedig az éneklés volt. Guszti óvóbácsi elhozta a gitárját -amivel rendszeresen zenél és tanítja a gyerekeket- és elénekeltek néhány dalt. Nem volt kérdés, hogy a gyerekek ezt nagyon szeretik. De ugye minden csoda három napig tart…be kellett vetni a titkos fegyverünket! A Sütit!;) Amit utólag is nagyon köszönök a buszon utazó felnőttek és a magam nevében Kengyel Katalin vendégemnek! Egyedül talán a buszosunk nem osztaná ezt a véleményt velem. Majd a gyerekektől érkezett a Shrekből jól ismert kérdés: “Ott vagyunk már?” Jó néhányszor elhangzott, mire azt válaszolhattuk, hogy igen. 🙂
Mielőtt leszálltunk volna buszról mindenki kapott egy mikisapkát vagy rénszarvas agancsos fejdíszt, ami nem csak vicces volt, de praktikus is. Így könnyebben megtaláltuk a későbbiekben a csapat tagjait. 😉 A Mikulás udvarát alaposan bejártuk. Fotózkodtak a Télapó szánján, csere-bere ládikókban ajándékokra leltek és ajándékokat helyeztek el. És nem mellékesen, egy nagy zsák adománnyal érkeztek az Adománykuckóhoz! Majd eljött a pillanat, amikor a manók jelezték, hogy elindulhatnak a Télapóhoz. Nem is kellett kétszer mondani nekik. 🙂 Minden kérésnek és feladatnak eleget téve, kinyílt a Mikulás szobájának ajtaja. A nagy szakállas öregúr az asztalánál ülve fogadta a kis lurkókat az egyik manója társaságában. A gyerekek körbeállták, próbáltak minél közelebb kerülni hozzá. Hatalmas szemekkel bámultak rá és itták a szavait. Ahhoz, hogy megkapják a csomagjaikat verset kellett mondaniuk és énekeltek is a Mikulásnak. Nem maradt el jutalmuk, mindenki csomaggal távozhatott. Még a felnőttek is…pedig én nem láttam, hogy bárki énekelt volna…de biztosan jók voltak/voltunk egész évben! 😉
A Mikulás házából kilépve, már mindenki nagyon éhes volt. Egy adományozónak köszönhetően mindenkinek tudtak kérni meleg ebédet, amiért sétálni kellett egy kicsit a faluban, de megérte. Rántott hússal és rizibizivel láttak vendégül minket. Ebéd közben, azért kezdtek elszabadulni az indulatok néhány gyerkőcnél. Meg is nehezítették az óvónénik és óvóbácsik étkezését. Itt volt lehetőségem több történetet is meghallgatni. Főleg Noémi tanító nénitől, aki már hosszú évek óta foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel. Tanulságos ebéd volt, bevallom őszintén…
Mielőtt visszaindultunk volna, még a gyerekek felültek a körhintára kicsit a Mikulás udvarában, amit korlátlanul vehettek igénybe. Majd mindenki elfoglalta a helyét a buszon és haza indultunk. A vártnak megfelelően a gyerekek szépen lassan mindannyian elaludtak és hatalmas csendben utaztunk a táv nagy részén. Nekem volt szerencsém az ovi vezetője mellett ülnöm, akitől szintén érdekes történeteket hallottam az oviról, az odajáró gyerekekről és családjukról, az életkörülményekről, a munkájukat segítő emberekről. Bár már az első pillanatban tudtam, amikor beléptem az oviba, hogy az egyik legérdemesebb intézményt választottuk az adomány céljának, de itt végképp ez az érzés töltött el. Én nem kísértem vissza az ovihoz a csapatot. Amikor a busz lassított, hogy leszállhassak olyan dolog történt velem, ami már nagyon régen. Zavarba jöttem! Az egész busz tapsolt és megköszönte amit értük tettünk!
Nagyon sajnálom, hogy ezt egyedül élhettem át. Nem volt fair az élettől! Nem tudom elégszer megköszönni a vendégeinknek, hogy ez megvalósulhatott! Az érdem a Tiétek! Készülhetett néhány kép, amit szeretnék megosztani Veletek! Sajnos nem tudom visszaadni, amit aznap éltem meg és kaptam, de bízom benne, hogy egy kicsit azért sikerült.
Szeretnék kiemelni néhány személyt (senkit nem megbántva ezzel!), akik idejüket és energiájukat nem sajnálva segítettek ezt megvalósítani:
-Kengyel Katalin, aki előzőnap egy nagy adag sütit sütött a gyerekeknek!
-Sorbán Szilveszter, akinek a segítségével zökkenőmentesen sikerült megtalálnunk a legjobb lehetőséget a busz bérlésére!
-Szabó Szimonetta, akinek a közbenjárására egy nagy mennyiségű adomány érkezett az ovi részére a MAM Hungaria Kft. jóvoltából.
Természetesen mindenkinek hatalmas köszönet jár, aki kicsivel is, de hozzájárult a kirándulás megvalósításához!
Az adománygyűjtés december 21-ig tart. Az addig összegyűlt összeg szintén az ovi munkáját fogja segíteni. Elindult egy „cipős doboz” gyűjtés is, aminek keretében korhatár nélkül várjuk a felajánlásokat. Ha nincs lehetőséged becsomagolni az elajándékozni kívánt dolgokat, akkor is nyugodtan hozd be hozzánk és a többit mi elintézzük! December 16-án ismét lesz még egy adománygyűjtő masszázsnap, amiről bővebben olvashatsz korábbi blogunkban, illetve facebook eseményünknél! Várlak szeretettel, amennyiben Te is segíteni szeretnél!